Szent László gyalogzarándoklat Gyomaendrőd-Nagyvárad

Gyomaendrődről Nagyváradra gyalogzarándoklat indul 2017. május 10-én, 7 órakor az endrődi Szent Imre templomból. Az idén hatodik alkalommal indulnak el a zarándokok a Körös gátján haladva Körösladány, Újiráz, Komádi, Körösszakál érintésével Nagyváradra.
Szeretettel várjuk az endrődi Szent Imre római katolikus templomba 2017. május 11-én 7 órakor kezdődő zarándokmisére.
A szentmise után ünnepélyes keretek között elindul a Szent László gyalogzarándoklat.

Szent László gyalogzarándoklat
Gyomaendrőd-Nagyvárad 2017. május 10-14.
Szent László gyalogzarándoklat jelentkezési lap (doc - Microsoft Office Word)
Program
2017. május 10.
16.00 órától gyülekező a Szent Antal zarándokszálláson (Gyomaendrőd, Blaha Lujza utca 21.)
Szállásdíj aznap estére a zarándokszálláson 2200 Ft/fő+IFA, melyet a helyszínen lehet fizetni. A zarándoklatra jelentkezéskor kérjük, jelezze szállásigényét is.
2017. május 11.
7.00 órakor szentmise a Szent Imre katolikus templomban, majd indul a gyalogzarándoklat a Körös gátján. Érkezés este a körösladányi Szeplőtelen Fogantatás templomába. Vacsora és lelkigyakorlat a plébánián.
6.45 gyülekező a Szent Imre templom kertjében
7.00 Szentmise a Szent Imre templomban
8.00 A helyi hívők kíséretében elindul a zarándoklat. A helyiek az endrődi hídig kísérik a zarándok menetet.
2017. május 12.
7.00 órakor szentmise után indulás Újirázra. Érkezés az esti órákban a Magyarok Nagyasszonya templomába, a szentmisére. Vacsora és lelkigyakorlat a plébánián.
Első nap terve:
8-9 óráig (5 km) 15 perc pihenő (kb. a duzzasztóműnél)
9.15 - 10.15 óráig (7 km) 30 perc pihenő (kb. Foki-híd, Vidra tanya csárda)
11.45 - 12.45 óráig (5 km) 60 perc pihenő, ebéd hátizsákból
13.45 - 14.45 óráig (5 km) 10 perc pihenő
14.55 - 15.55 óráig (5 km) 10 perc pihenő
16.05 - 17.05 óra (5 km) megérkezés Újirázra. Szentmise a Magyarok Nagyasszonya templomában.
19 órakor vacsora a plébánián. Szállás a plébánián, matracokon, hálózsákban.
2017. május 13.
7.00 órakor indulás: első megálló Komádiban a plébánián, ahol 9 órakor lehet csatlakozni a zarándokokhoz. A következő csatlakozási lehetőség Körösszegapátiban a református templomnál lesz. A határhoz érkezés kb. 13 órakor, ahol lelkigyakorlat a Csonka toronynál. Köröstarjánban szentmisével fogadják a zarándokokat. Érkezés a nagyváradi székesegyházba, hódolat a Szent László ereklyéje előtt.
Második nap terve:
7 - 9 óráig (11 km) 60 perc pihenő Szentmise a komádi Káplonában, majd szeretetvendégség a plébánián.
10.00 - 11.00 óráig (5km) 15 perc pihenő (Magyarhomorog)
11.15 - 12.15 óráig (5km) 15 perc pihenő (Körösszakál)
12.30 - 13-30 óráig (5km) 30 perc pihenő Ebéd hátizsákból (Körösszegapáti)
14.00 - 15.00 óráig (5km) 15 perc pihenő (Cheresig, majd Toboliu település)
15.15 - 16.30 óra (6km) Szentmise a köröstarjáni templomban (Tarian település)
18.00. Járműveken beutazunk a nagyváradi Szent László székesegyházhoz
Szállás a kanonok soron. Vacsora és a másnapi reggeli hátizsákból.
2017. május 14.
10.00 órakor Szent László ünnepi szentmise a székesegyházban.
Hazautazás egyénileg, illetve megfelelő jelentkező esetén kisbusszal (20 fő) a zarándoklat útvonalán Gyomaendrődig. A buszköltséget a helyszínen kell fizetni.

Költségek: szállásdíj Gyomaendrődön 2550 Ft/fő, határmegnyitás hozzájárulás 5000 Ft, hazautazás buszköltsége (Nagyvárad-Gyomaendrőd), az egyéb szálláshelyeken a templomi perselybe adományt elfogadnak

Úti csomag javasolt tartalma
Egyik csomagot autóval szállítják Újirázra, majd Váradra. Ebben a csomagban érdemes elhelyezni a következő dolgokat:
- hálózsák
- tisztálkodási felszerelés
- két váltóruha
- egy pár tartalék cipő
- három váltás fehérnemű
- hideg élelem (javasolt: szalonna, kolbász, hagyma, konzervek)
- egyéb személyes tárgyak
A magunkkal visszük hátizsákban a következő dolgokat:
- esőkabát
- meleg felső- és alsóruha
- egy pár váltó zokni
- elsősegély felszerelés (géz, sebtapasz, jód, olló, fájdalomcsillapító tabletta, Kalcium pezsgő tabletta)
- hideg élelem
- 2 liter víz
- bicska vagy zsebkés, sör- és konzervnyitó
- útlevél vagy személyigazolvány, beteg kártya
Az zarándokút állomásain szeretettel fogadnak bennünket a testvérek és tehetségük szerint szállást és egyszerű étkezést biztosítanak, melyért nem kérnek ellenszolgáltatást. Arra kérem a jelentkezőket, hogy minden állomásnál lévő templomi perselybe tegyék adományukat, mellyel csökkenteni tudjuk a vendéglátóink költségeit.

Információ és jelentkezés:
Szonda István

Időpont
-
Helyszín
Szent Imre Katolikus Templom
Cím
5502 Gyomaendrőd, Blaha Lujza utca 21.